Kárpát-medence, Magyarország - Új világ

Magyar emberek, a Föld minden tájáról,
Kárpát-medence,
Magyarország!

Elérkezett az idő, mikor birtokba vehetitek minden tudásotokat. Ehhez nincs szükség másra, csak a tiszta szívetekre, amiben a Szeretet, Elfogadás, Igazságosság lakozik.
Az Igazságosság járja át minden gondolatotokat, tetteteket magatokkal, és másokkal szemben egyaránt.
Az igazságot, pedig az Elfogadás által valósíthatjátok meg.
A Szeretetben való kiteljesedés segíti a mindennapjaitokat, és azt, hogy ennek megfelelően tudjatok élni, mert másképp már nem lehet. Ez az egyetlen útja az előrehaladásnak.

Jelen esetben az Igazságosság a devizahiteleseket, a bankok által megkárosítottakat támogatja immáron nyíltan.
Az Elfogadás, ennek az igazságnak a kinyilatkoztatásával együtt járó gondolatokat, szavakat, tetteket segíti.
A Szeretet pedig körülöleli szelíden az összes magyart, bárhol is van, hogy összekösse, és átadja az igazságokat, és felemelje.
Mindezt támogatja az aktiválódott Szent Korona, az Atyaisten, Szűz Mária, Jézus Krisztus, és még sokan mások más dimenziókból, hisz ez is része az Isteni Tervnek.

Kérlek Uram, Szűzanyám, Krisztusom, éljetek bennem!
Segítsetek, hogy a magyar nép felébredjen ezeréves álmából!
Itt van a tettek ideje, adjatok hát hozzá erőt, kitartást, hogy a Szeretettől vezérelve részese lehessen MINDEN MAGYAR egy Igazságos, Emberhez Méltó Új Világ megteremtésének!
Áldásotokat kérem minden tiszta szívből, szándékból eredő gondolatra, szóra, és cselekedetre.

Úgy legyen!