A szeretet örvénye

A szeretet örvénye

A szeretet örvénye felkap,
Ha kell, jól megkavar.
A felszínre oly érzések törnek,
Mik tán elképzelhetetlenek.

Midőn csitulnak a kavargó,
Bódító, mély érzelemhullámok,
Képes leszel ezt a kis csónakot
Teljesen betölteni, és uralni immáron,

S lágyan lebegve ringani abban a közegben,
Miben tudod, hogy az itt, és most a tied,
A horizontot nézve látni, és tudni,
Mi a fent, és lent, s érezni,

Hol összeér ez a hatalmas
Nagy fény, és erő maga
A földi lét minden hasztalanságával,
S egyben egyedülálló varázsával.

Ettől válik minden egyre szelídebbé,
Nyugodtabbá, kedvesebbé.
Lecsitulnak a vad vágyak, mik emésztik
Az ember-fiát, s ezekért hajtják, űzik:

Hatalom, szerelem, mindenféle javak.
Itt van hát az elmondhatatlan,
Gyönyörű ajándéka annak,
Ki szívét megnyitja, lelkét kitárja,

Hogy egyesüljön, s birtokolja
Mindazt a tudást, és hatalmat,
Mit az ember-fia, mint Isten-fia
Hordozott magában, mint tudatlan

Letakart elméjű, igen csak ostoba
Halandó lény, ki ezt most megkapja.
Megkapja, hogy használja,
Emlékezzen, és újból tanulja,

Mi, mire szolgál,
Kinek, hogyan használ.
Örömteli, és izgalmas
Lesz ez az új feladat.

Mint egy gyermek, ki elindul,
Felfedező útján vándorol.
Ártatlan kíváncsisággal, érdeklődéssel,
Tettrekészséggel sikerélményt gyűjthet,

Így a jutalom a gyarapodás lesz
S ez egyben biztonsággal tölt fel.
Nemsoká ez lesz majd az az állapot,
Ami a természetes, és elfogadható.

Hogy idáig eljuthass,
Addig még engedd meg magadnak,
Hogy a szeretet örvénye felkapjon,
Ha kell, jól meg is kavarjon.


Bólyi Tünde
2012. szeptember 28.




Te vagy a végtelen

Te vagy a végtelen,
Minden, mi egyetlen.
A hozzád vezető úton
Néha egy helyben járok.

Máskor suhanok,
Vagy lágyan ringatózom,
Szédítő magasan haladok,
S mindezt ép ésszel tudom,

Mikor úgy tűnik, előbbre nem jutok,
Gondolatom egyre e körül forog.
De nem ez visz előbbre,
Csak az, ha megengedem,

Megengedem, s elengedem
Mi nehéz, és fogva tart,
Hogy kaphassak szárnyakat.
Érezhessem, láthassam,

És hozzád csatlakozhassak,
Mert ez szívem vágya.
Hisz minden mi egyetlen,
Te vagy a végtelen.


Bólyi Tünde
2012. október 4.


A Fény

Zengenek áradnak, itt vannak,
Azt várják, hogy befogadd.
Nevezd őket bárhogyan,
Fénynek, Energiának,

Rezgésnek, Harmóniának,
Egy a kezdete, és a célja:
A Szeretet mindenek felett,
Mi áthatol világegyetemeken,

Csillagporon, óriás bolygókon,
Minden élőn, és holton.
Mit érint, s rögtön átalakít,
Az ettől kezdve őt segíti.

Termelőivé válnak ők az Energiának,
Fénynek, és adják is tovább azonnal
Mi elindította bennük a változást,
Ezzel biztosítva végtelen hatalmát

Annak, ki ezt megalkotta,
S szelíd derűvel, elégedetten uralja.
Itt az idő, Te földi halandó,
Ha érzed a hívást, bármi módon,

Fogadd szívedbe a Fényt, Szeretetet,
Zálogát fejlődésednek.
Amint átadod magad az érzésnek,
Rögtön úgy gondolod: - Hazaérkeztem.

E helyen mindenkit szívesen látnál.
Azt zümmögi minden porcikád:
-„Itthon vagyok, egész vagyok,
Gyertek ti is köröttem állók!

Egész vagyok, boldog vagyok,
Átölelem az egész világot.
Minél többen megyünk haza,
Az egész úgy teljesedik ki még jobban.”

Szinte láthatóvá válnak az energiák,
Mint villódzó, színes fénycsóvák.
Immáron benned vannak, áradnak, és zengenek.
Köszönd meg, már tudod, mihez kezdj vele.



Bólyi Tünde
2012. október 8.