Egyesületünk

Az indulás alapjai

Indulásunk kezdetén még nem állt rendelkezésünkre a tanító, bölcs nagyszellem, Krizantén tanítása, üzenetei. A hozzáférhető könyvekből tanultunk...


A Teremtés misztériumát Molnár Edit Az Úr evangéliuma című könyvéből ismertük meg. A szellemi világ birodalmairól, rétegeiről és működési rendjéről Judy Laddon Föllebben a fátyol c. könyvében olvastunk először. Az Ember és a Föld szerepéről és feladatáról a Fellázadt bolygó c. könyv adott eligazítást.
Az egész mindenség működési modelljét, pedig Jézus tanításából kezdtük megérteni Dombi Feri bácsi Hang-füzeteiben leírt csodálatos evangéliumi példákon keresztül.

Aztán Isten kegyeibe fogadta a csoportot, Árvai Laci a belső látásának és hallásának használata mellett megkezdhette az üzenetek levételét.
Krizantén a bölcs-tanító-nagyszellem diktálta és diktálja az üzeneteket, amelyek az összefoglaló füzetünkben a 8. számmal kezdődnek.
Az ima megérkezésétől számítjuk Krizantén-csoportnak magunkat.
Krizantén elmondta, hogy 100 üzenetet küld, és ebben minden fontos tudást átad nekünk.
Az üzenetek tömörek, sokrétegűek és átfogják a földi élet és a szellemvilág teljes működési rendjét, szabályait. Ez nem új vallás, nem szekta, hanem az alapszabályok gyűjteménye.
Mindenkit izgat az, ha olyasmivel találkozik, amit saját maga nem tud véghezvinni. Bennünket is érdekel, Laci vajon hogyan beszélget a szellemvilággal. Faggattuk is Krizantént a kettőjük együttműködésének módjáról, rendjéről.

A 90-es évektől már rengeteg magyarul is megjelent könyv foglalkozik hasonló témákkal, és ezekből elolvastunk annyit, amennyit csak lehetett. Természetesen közöttük vannak Rudolf Steiner könyvei, a Gréber-könyvek, a Cayce-könyvek, a Seth-könyvek stb. Azonban: "mindenki másként csinálja".

Laci veled szemben ül, a másik széken ül Krizantén, s miközben beszélget veled, a kérdéseidre, felvetéseidre a tőle hallottakkal válaszol. Nincs transzban, nem kell halálos csönd vagy különleges körülmények, csak az információ árad a fenti síkokról, neked, rólad, és mindig az alapigazságokról.

Hét évi munka után javasolta Krizantén, hogy alakítsunk egyesületet, és lépjünk ki a nyilvánosság elé. Nemrégiben el is indítottuk ezt. Az Egyesület minden tagja teszi a dolgát, tanul, tanít, segít másoknak. Tudjuk, hogy ezen az úton számtalan másik csoport van, és hála istennek, egyre több lesz. Mi így tanulunk, ilyen csodás helyzetben vagyunk.

Azt azonban senki sem tévesztheti szem elől, hogy a saját aktív, és lehetősége szerinti folyamatos munkája és szándéka nélkül, a csoda önmagában nem jelenik meg az életében, vagy enélkül nem ismeri fel.

Ezért kedves Olvasó, lásd meg az utadat, gyere és tedd a dolgod magad, magadért, és Isten megsegít!